A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,97 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 36 821,44 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a régióban a magyar piac egyedülállóan teljesített, egyedül a BUX-index zárt pozitív tartományban.
Hozzátette, hogy a nemzetközi piacokon folytatódott a geopolitikai feszültségek miatt kialakult negatív hangulat.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta: negatív irányú nyomás hat kívülről a BÉT-re, ami a nemzetközi piacokon uralkodó kedvezőtlen hangulattal magyarázható, azonban a magyar piacon stabilak a papírok.
Megjegyezte, hogy a befektetők most leginkább az OTP részvényeire figyelnek, mert a társaság pénteken hajnalban teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését.
A Mol 230 forinttal, 0,99 százalékkal 23 480 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,40 százalékkal 9930 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,72 százalékkal 473 forintra emelkedett, forgalma 456,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6460 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2770,53 ponton zárt csütörtökön, ez 3,29 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csütörtökön egyik termék elszámolóára sem változott.
A takarmánykukorica ára szeptemberre 44 500 forint, novemberre pedig 45 700 forint maradt tonnánként.
A napraforgómag októberre változatlanul 96 000 forintba kerül tonnánként.
A repce elszámolóára sem változott, szeptemberre továbbra is 107 000 forinton áll.