A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 35 786,52 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta: a BUX index előző napi záróértékével nagyjából megegyező szinten zárt, a forgalom nyárias volt, alig kétharmada az idei átlagos forgalomnak.
Reggel a napi mélypont közelében nyitott a magyar piac, onnan egész délelőtt emelkedett, majd kora délután elromlott a hangulat, a negatív tartományba is átkerült a BUX, de az utolsó órában ismét a vevők vették át a terepet. Az OTP, a Mol és a Magyar Telekom jól tartotta magát, a Richter rontotta el a hangulatot. A befektetők az orosz rubel árfolyamának Richterre kedvezőtlen alakulása miatt aggódnak, ami már napok óta lehúzza a gyógyszergyártót, és elég nagy súlya van ahhoz, hogy ez az indexben is nyomot hagyjon – mondta az igazgató.
Európában ezzel szemben nagyon jó hangulat uralkodott, az emelkedést a német tőzsde vezette, majdnem 1,5 százalékos plusszal – tette hozzá.
A Mol 25 forinttal, 0,11 százalékkal 22 255 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,21 százalékkal 9580 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 466 forintra emelkedett, forgalma 136,4 millió forint volt.
A Richter-papírok 35 forinttal, 0,53 százalékkal 6540 forintra gyengültek, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2724,21 ponton zárt kedden, ez 15,28 pontos, 0,56 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak. A takarmánykukorica szeptemberre így tonnánként továbbra is 44 500 forintba, a napraforgó októberre tonnánként 96 000 forintba, a repce pedig szeptemberre tonnánként 107 000 forintba kerül.