Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője enyhén negatív hangulatra, stagnálásra, illetve iránykeresésre számít a magyar tőzsdén. Felidézte, hogy a Richter múlt pénteki, jó gyorsjelentése ellenére adták a gyógyszergyár részvényeit.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a nemzetközi befektetői hangulat is változékony. Kommentárjában kifejtette: a vezető részvények közül a Mol teljesíthet jobban, az olajtársaság péntek hajnalban teszi közzé gyorsjelentését, és az árfolyamgrafikon alapján kedvező irányú mozgás valószínű. A Richter reggel pozitív korrekcióval indíthat hétfőn, de a szakértő szerint kérdés, hogy meddig tart ki a vételi erő.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,05 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 35 750,65 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt. A Mol 155 forinttal, 0,71 százalékkal 22 100 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,26 százalékkal 9500 forintra csökkent, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 467 forintra esett, forgalma 120,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,33 százalékkal 6660 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.