Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője azt írta: kedvezően fogadhatja a piac az OTP bejelentését romániai bankvásárlásáról, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai döntése is inkább piacbarátnak mondható, ennek megfelelően pozitívan nyithat a BUX index. A Richter pénteki gyorsjelentése dominálja a hetet, a gyógyszergyártó piacnyitás előtt teszi közzé második negyedéves eredményeit – írta.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint nem látszik határozott irány, így iránykeresésre számít. A Fed döntése segítheti a fejlődő piacokat, az OTP is emelkedhet – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,76 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 35 564,90 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt. A Mol 370 forinttal, 1,73 százalékkal 21 800 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 128 forinttal, 1,37 százalékkal 9448 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,21 százalékkal 467 forintra gyengült, forgalma 132,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,01 százalékkal 6681 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.