A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 364,94 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 35 424,34 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta: a nap végére elfogyott az optimizmus és a lendület a magyar tőzsdéről. A BUX-ot főként az OTP húzta le, a bankpapír 3 százalékkal esett – mutatott rá. Hozzátette, a vezető papírok közül csak a Mol tudott pluszban zárni, a Magyar Telekom és a Richter is kis mínuszban fejezte be a kereskedést.
A szakértő szerint pénteken nem várható piacmozgató hír, de az Európai Központi Bank (EKB) csütörtök délutáni kamatdöntő ülése, illetve az azt követő tájékoztató még hatással lehet a hét utolsó kereskedési napjára.
A Mol 75 forinttal, 0,35 százalékkal 21 695 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 289 forinttal, 3,00 százalékkal 9330 forintra csökkent, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 472 forintra esett, forgalma 175,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6710 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2740,92 ponton zárt csütörtökön, ez 0,38 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában egy termék elszámolóára sem változott csütörtökön.
A takarmánykukorica elszámolóára szeptemberre maradt 44 500, novemberre 45 700 forint tonnánként.
A napraforgómag októberre változatlanul 96 000 forint tonnánként.
A repce elszámolóára sem változott, augusztusra továbbra is 101 000, szeptemberre 107 000 forint tonnánként.