Növekedés várható nyitáskor Nyugat-Európában

Emelkedéssel indíthatják a kereskedést a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn.

Elemzők várakozása szerint London és Frankfurt egyaránt 0,2 százalékos, Párizs pedig 0,1 százalékos erősödéssel kezdheti a hetet.

A befektetők kezdeti derűlátását elsősorban az válthatja ki, hogy reggel jórészt pluszban álltak az ázsiai tőzsdemutatók a vártnál kedvezőbb kínai makrogazdasági adatokra.

Pénteken a londoni FTSE index 0,47 százalékkal, a frankfurti DAX pedig 0,08 százalékkal gyengült, míg Párizs a csütörtöki  szinten fejezte be a napot.

Hétfőn, reggel nyolc órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 12 cent (0,25 százalék) emelkedéssel 49,03 dolláron állt.