BÉT – Szakértő: a nemzetközi hangulattal együtt mozgott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,02 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 28 642,84 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Wéber Tamás, az MKB bank portfólió kezelője úgy vélte: a kedden megjelent amerikai beszerzési menedzserindex értékeiből azt olvasták ki a befektetők, hogy elmaradhat az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése, ami pozitív hír, ez ellensúlyozta a gazdaság lassulásáról szóló híreket. A magyar piacon a vezető részvények közül a kisebb papírok teljesítettek jól – mondta az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésével kapcsolatban is optimisták a befektetők, sokan a pénznyomtatási program bővítésére számítanak, előfordulhat, hogy többen erre a várakozásra alapozva vásárolnak.

A Mol 25 forinttal, 0,14 százalékkal 17 475 forintra csökkent, 684,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,27 százalékkal 7510 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 447 forintra erősödött, forgalma 421,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,04 százalékkal 5855 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1792,20 ponton zárt szerdán, ez 13,97 pontos, 0,77 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában szerdán csak a takarmánykukorica határidős ára változott, idén decemberre a termény 50 forinttal olcsóbb, 40 200 forint lett. Idén novemberre változatlanul 40 000 forint és jövő márciusra 41 500 forint maradt.
A malmi búza ára ez év decemberre továbbra is 41 000 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára októberre 98 800 forint, novemberre 100 500 forint maradt.
A nagy olajtartalmú repce ára 2016 novemberére 107 000 forint maradt.