A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,59 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 27 949,27 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, az OTP és a Richter erősödött, a Mol és a Magyar Telekom gyengült.
Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta: szerdán kifejezetten jó napja volt az európai bankszektornak, aminek az OTP is haszonélvezője volt, másrészt az is bevonzhatta a befektetőket, hogy a Deutsche Bank 8000 forintra emelte az OTP célárát.
A dollár erősödésével kapcsolatban kifejtette, hogy a dollár keresi a helyét, és a pénteki Fed-szimpóziumig ( a Fed elnöke pénteken szólal fel a Jackson Hole-i nemzetközi jegybankár találkozón) várhatóan a változékonyság lesz jellemző a piacra. Úgy vélekedett, a Fed rövid távon valószínűleg szeretne picivel erősebb dollárt látni, ami azt jelentené, hogy a piac magasabb valószínűséggel áraz egy szeptemberi kamatemelést. Az olaj árának csökkenését a szakértő azzal magyarázta, hogy az amerikai tartalékszintek magasabbak, mint amit az elemzők vártak, ennek tudható be, hogy elég jelentősen, a napi csúcshoz képest egy dollárral esett az olaj árfolyama zárásra.
A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17 270 forintra csökkent, 480,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 139 forinttal, 1,94 százalékkal 7290 forintra erősödtek, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,92 százalékkal 433 forintra esett, forgalma 366,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 69 forinttal, 1,23 százalékkal 5669 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1803,69 ponton zárt szerdán, ez 4,42 pontos, 0,25 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.