A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 27 311,45 ponton, az előző hetinél 316,72 ponttal, 1,15 százalékkal alacsonyabban zárt, növekvő forgalom mellett. A részvénypiac forgalma 41,011 milliárd forintot ért el az előző heti 32,431 milliárd forinttal szemben. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek, a legnagyobb mértékben a Richter veszített értékéből.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 445 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 1,5 milliárd forintot. A Mol 1,63 százalékkal ért kevesebbet, mint egy héttel korábban, pénteken a kereskedést 17 160 forinton zárta, heti forgalma meghaladta a 8,2 milliárd forintot. Az OTP 0,24 százalékkal gyengült, pénteken 6760 forinton zárt, heti forgalma több mint 22,1 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 2,38 százalékkal, 5740 forintra csökkent egy hét alatt, heti forgalma meghaladta az 5,8 milliárd forintot.
Hétfőn a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban enyhe, 0,58 százalékos mínuszban zárt a BÉT, a Richter és a Mol esett, amit a másik két blue cip erősödése nem tudott ellensúlyozni. A Mol-papírok az olaj világpiaci árának mérséklődése miatt gyengültek.
Kedden 1,10 százalékkal csökkent a BUX, az OTP több mint 3 százalékos esése – amit külföldi bankokról érkezett hírek motiválhattak – nyomta rá a bélyegét a BÉT teljesítményére.
Szerdán még mindig csökkent a BUX, a főbb nemzetközi piacokon az eladók dominálták a kereskedést. Az olajpiaci helyzet, a vártnál gyengébb negyedéves jelentések, valamint a bankpapírok húzták vissza a tőzsdéket. A blue chipek közül szerdán az OTP teljesített a leggyengébben, 1,66 százalékos eséssel.
Csütörtökön 2,04 százalékkal emelkedett a BUX. Az OTP papírja “száguldott”, 4,42 százalékkal emelkedett, ám ezzel is csupán az előző három kereskedési nap veszteségeit tudta ledolgozni. A magyar bankpapír árának növekedését a nyugat-európai bankok részvényárfolyamának jelentős emelkedése támogatta. Jó napot zárt a Richter is, amely 1,72 százalékkal erősödött.
Pénteken 0,95 százalékos csökkenésével alulteljesítő volt a BUX, Európában a DAX index például 1 százalék feletti pluszban volt, és az amerikai piacok is 0,8-1,2 százalék közötti pluszban nyitottak.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1750,17 ponton zárt pénteken, egy héttel korábbi értékéhez képest 0,97 százalékkal, 16,80 ponttal emelkedett.