Viszonylag fiatalok lehetnek a Szaturnusz gyűrűi a Cassini adatai alapján

Viszonylag fiatalok, mindössze talán 100 millió évesek lehetnek a Szaturnusz gyűrűi - közölték előzetes eredményeiket a kutatók a nagy fináléjára készülő Cassini űrszonda adatainak elemzése alapján. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szondája a tervek szerint már csak kétszer halad át a gyűrűk belső pereme és a planéta között, mielőtt szeptember 15-én a Szaturnuszba csapódik - írta a BBC News. A...

Elolvasom >>

Megfejtették a Nap változó fényének titkát

A Nap nem ugyanolyan fényes minden pillanatban, olykor elhomályosul vagy növekszik a fénye. Az ingadozásért a látható felszíne, a fotoszféra mágneses mezői és gigantikus plazmaáramlások felelnek. A jelenség hátterében álló okokat sikerült a göttingeni Max Planck Intézet kutatóinak felfedezniük, eredményeiket a Nature Astronomy című szaklapban mutatták be. A szakértőknek először sikerült rekonstruálni a fényváltozásokat, ami nemcsak a klímakutatók számára kiemelt...

Elolvasom >>

Paradicsomot mértékkel, áfonyát viszont bátran ehetnek a világ legjobb labdarúgói

Paradicsomot csak mértékkel, szárított marhahúst, áfonyát, gránátalmát és görög joghurtot viszont bátran ehetnek a világ legjobb labdarúgói, akiknek táplálkozására manapság már külön stáb ügyel az európai élvonalhoz tartozó kluboknál. "Az étkezés mára rendkívüli jelentőségű lett a játékosok megfelelő erőnlétének elérésében" - mondta a The Times című brit lapnak Armando Vinci, a Forte Village wellnesscentrum emberierőforrás-központjának vezetője. Az általa irányított szardíniai...

Elolvasom >>

Kiszámolták a nagyvárosokban lévő fák hasznának értékét

A világ nagyvárosaiban lévő fák évente több mint 500 millió dollár értékű "szolgáltatást nyújtanak" azzal, hogy tisztábbá, élhetőbbé teszik a városi környezetet - számította ki egy nemzetközi kutatócsoport. Az Ecological Modelling című online folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek tíz megapoliszt - Peking, Buenos Aires, Kairó, Isztanbul, London, Los Aneles, Mexikóváros, Moszkva, Mimbi és Tokió - tanulmányozva jutottak arra a következtetésre,...

Elolvasom >>

Harminc millió évvel ezelőtt élt fogatlan, apró delfinfajt fedeztek fel a kutatók

Egy csaknem 30 millió évvel ezelőtt élt apró termetű, bajszos és fogatlan delfinfaj egy példányának megkövesedett koponyáját fedezték fel a kutatók. Az Inermorostrum xenops névre keresztelt faj egyedeinek testhossza alig haladta meg az egy métert, vagyis nagyjából feleakkorák voltak, mint egy palackorrú delfin - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A szakemberek a dél-karolinai Charleston közelében, egy folyóban bukkantak rá az...

Elolvasom >>

Lazac helyett inkább fekete bodzát eszik a klímaváltozáshoz alkalmazkodó Kodiak-medve

Lazac helyett inkább fekete bodzát esznek a halak ívási időszakában a Kodiak-medvék Alaszkában - figyelték meg amerikai kutatók, akik szerint a jelenség hátterében a klímaváltozás áll. A Proceedings tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányban a kutatócsoport a Kodiak-szigetcsoport időszaki változásainak az ott élő medvékre gyakorolt hatását vizsgálták. A Kodiak-szigetcsoport Alaszka déli partvidékénél található. Ez a Kodiak-medvének, (Ursus arctos middendorffi) a barna medve...

Elolvasom >>

A dinoszauruszokat kipusztító aszteroida 2 évre sötétségbe borította a Földet

Majdnem két évre sötétségbe borította a Földet az a hatalmas mennyiségű korom, amely a dinoszauruszok kipusztulását okozó aszteroida becsapódását követő globális erdőtüzek révén került a légkörbe. A sötétség következtében a növények nem jutottak elég fényhez a fotoszintézishez, a bolygó felszíne pedig drasztikusan lehűlt. Hatvanhatmillió évvel ezelőtt egy 9,9 kilométer átmérőjű kisbolygó csapódott a mai Mexikó területén lévő Yucatán-félszigetbe (Chicxulub-kráter), katasztrofális...

Elolvasom >>

Heves hóviharok dúlnak éjszakánként a Marson

Heves hóviharok dúlnak a Marson, kizárólag éjszakánként - derül ki egy tanulmányból, amely megváltoztathatja a vörös bolygóról kialakult eddigi elméleteket. Eddig a szakértők úgy hitték, hogy a hó alacsonyan fekvő marsi felhőkből hullik, amelyek lassan és ritkásan ereszkednek a talaj felé az erős szelektől mentes környezetben. Az új felfedezések szerint, melyeket a Nature Geoscience című szaklapban mutattak be, a viharosan...

Elolvasom >>

Több mint 2,5 millió éves jégmintát hoztak a felszínre az Antarktiszon

Egy 2,7 millió éves jégmagot hoztak a felszínre az Antarktisz egy pontján a Princetoni Egyetem, a Scripps Oceanográfiai Intézet, a Maine-i Egyetem és az Oregoni Állami Egyetem kutatói, akik a párizsi Goldschmidt konferencián ismertették az eredményeiket. Egészen a közelmúltig a tudósok úgy vélték, hogy a sarkvidékekről származó jégmagok életkorának felső határa nagyjából 800 ezer év, mivel a Föld belsejének hője...

Elolvasom >>

Először találtak közvetlen bizonyítékot fényrészecskék ütközésére

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai először találtak közvetlen bizonyítékot arra a nagyon ritka folyamatra, amelyben két foton - fényrészecske - nagy energián kölcsönhatásba lép és megváltoztatja irányát, az eredmény megerősíti a kvantumelektrodinamika (QED) egyik legrégebbi előrejelzését. "Ez egy mérföldkő: az első közvetlen bizonyíték a fény kölcsönhatására önmagával nagy energián. Ez a jelenség lehetetlen az elekromágnesesség klasszikus elméleteiben" -...

Elolvasom >>