Európa önmagát veszélyezteti, ha nem ad válaszokat saját helyzetére – értékelte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán a krynicai nemzetközi gazdasági fórumon, s hozzátette, hogy a kontinens megerősítéséhez a visegrádi csoport járulhat hozzá.
A magyar politikus szerdán két, a kelet-közép európai együttműködésnek szentelt panelbeszélgetésen is részt vett. A délelőtti, a térségbeli biztonságpolitikai együttműködést taglaló beszélgetésen Antoni Macierewicz lengyel, valamint Hannes Hanso észt nemzetvédelmi miniszter is kifejtette álláspontját.
A Kelet-Közép-Európa kifejezés “több a földrajzi meghatározásnál”- mondta Németh Zsolt, hangsúlyozva: a térséget a történelmi múltja, kultúrája is meghatározza, de mindenekelőtt értékközösségként értelmezhető, s ebben a tekintetben “a valódi európai értékek hordozója”.
A térségünket különböző helyzetű országok alkotják, de a szolidaritás és a mélyebb értékek összekötik őket – értékelte Németh Zsolt. Úgy látta: az itt élő nemzetek identitására a biztonsági helyzet is kihat.
Európára “a legnagyobb fenyegetést maga Európa jelenti, mivel nem tudja reflektálni önmaga helyzetét” – jelentette ki. Ebben a vonatkozásban elmondta: a visegrádi országcsoport (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország – V4) “küldetést teljesíthet” a kontinens megerősítésében. A külügyi bizottság elnöke fontos feladatnak nevezte az európai hadsereg létrehozását, amely a migrációs válság kezelésében is segíthetne, és amelyet a V4 tagjai is támogattak az utóbbi időben tett nyilatkozataikban.
A délutáni panelbeszélgetésen, amelyet a Balti- a Fekete- és az Adriai-tenger “tengelye” mentén elhelyezkedő országok együttműködésének szántak, Németh Zsolt úgy értékelte: a térség összekötő erejét paradox módon azok a fenyegetések is jelentik, amelyek Európa keleti és déli szomszédságában észlelhetők, és az általuk kiváltott migrációs válság is.
A külügyi bizottság elnöke megismételte, hogy a visegrádi országcsoport “küldetést teljesíthet” az önmagát veszélybe sodró Európa megerősítésében. És e tekintetben fontos feladatnak nevezte az európai hadsereg V4 csoport által támogatott létrehozását.