Az OTP vezetése arra számít, hogy az idei egész évet tekintve nyereséges lesz a bankcsoport orosz és ukrán leánybankja – mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a bank pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Arra számítanak, hogy idén a csoport egészét tekintve a hitelezés csökkenése megáll, sőt, a teljesítő hiteleket tekintve növekedés várható. Hozzátette: Magyarországon a második fél évben már a jelzáloghitelek növekedésére, Oroszországban a fogyasztási hitelek további bővülésére számítanak.
Az első fél éves kiemelkedő eredményben egyszeri tételek is döntő szerepet játszottak, köztük a Visa Europe részesedés eladása, amely egyedül több mint 13 milliárd forintot hozott a bankcsoportnak. Az anyabankot tekintve pedig jelentős céltartalékot szabadítottak fel.