Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves növekedése, ezért az idei év átlagos teljesítménye is jobb lehet a korábbi előrejelzéseknél.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közlése szerint bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után. Az adat jelentősen felülmúlja az elemzők 2,1 százalékos várakozását.
Forrás: MTI
Virovácz Péter, az ING vezető elemzője kommentárjában kifejtette: akár a korábban előrejelzett 2,2 százaléknál is kedvezőbb lehet az idei év átlagos teljesítménye, bár ahhoz, hogy a kormányzat által várt 2,5 százalék elérhető legyen, az év második felében átlagosan 3,2 százalékos – kiemelkedő – növekedés lenne szükséges.
Az elemző szerint a második negyedéves kedvező eredmény az elmúlt negyedév havi rendszerességgel közzétett adatok alapján többé-kevésbé várható volt. Hangsúlyozta, hogy a pontos növekedési szerkezetre csak a szeptemberi részletes adatokat látva lehet következtetni, de vélhetően a termelési oldalról a szolgáltatások húzták a növekedést, hiszen a kiskereskedelmi forgalom stabilan nőtt az április-június időszakban, mind negyedéves, mind éves összevetésben. Az ipari teljesítmény is kedvezően alakulhatott, a termelési és értékesítési volumenek alapján is pozitív lehetett hozzájárulása a GDP-növekedéshez.
A felhasználási oldalon a fogyasztás lehetett az elsődleges húzóerő a gazdaságban, miközben az élénkülő ipar jótékony hatást gyakorolhatott a nettó exportra. A vártnál jobb növekedést látván vélhetően a beruházások is kedvezőbben alakulhattak, bár éves összevetésben továbbra is visszafogó erő lehet, tekintettel a tavalyi évi rendkívül magas bázisra, amit az uniós források masszív lehívása okozott.
A CIB csoport előre vetíti éves előrejelzése módosítását, bár azt majd a részletes adatok alapján végzi el. A második negyedévi előzetes adat alapján 2 százalékhoz közeli, azt mérsékelten meghaladó éves GDP-növekedési ütemet valószínűsít 2016-ra. Megjegyezték, hogy bár a konszenzusnál gyorsabb volt a gazdaság növekedési üteme, óvatosságra int a naptárhatással, illetve naptárhatással és szezonálisan is kiigazított növekedési ütem, ami elmarad a nyers adattól és a különbség a szokásosnál lényegesen nagyobb.
Ürmössy Gergely az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője a részletek megismeréséig fenntartja korábbi, 2 százalékos éves GDP-növekedési előrejelzését, de most úgy látja, amennyiben a német gazdaság jól teljesít, magával húzhatja a magyart is. A második negyedéves adatok alapján inkább felfelé mutató kockázatok vannak – tette hozzá.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő negyedévekben tovább élénkülhet a növekedés: a fogyasztás dinamikája stabilan erős maradhat a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedésének köszönhetően, az ipari termelés növekedése gyorsulhat a Magyarországon gyártott autómodellek frissítését követően, a beruházások és az építőipar visszaesése pedig fokozatosan mérséklődik a lakásépítések, az állami beruházások és az uniós források gyorsuló felhasználása miatt. Így az idei évben 2 százalék felett lehet a GDP-növekedés.
Beszámolt arról is, hogy jövőre részben az idei alacsony bázis, részben az érdemben gyorsuló beruházások hatására 3,3 százalékos növekedésre számít a Takarékbank. A növekedést segíti, hogy az idei évhez képest kétszeresére-háromszorosára nőhetnek a lakásberuházások, újabb, jelentős autóipari beruházások jöhetnek, az EU támogatások lehívása pedig érdemben gyorsulhat. Ezzel szemben a beruházások jelentős importigénye miatt a külkereskedelmi többlet csökkenhet. A brit népszavazás eredményének lehetnek ugyan negatív hatásai, azonban ezeket bőven ellensúlyozhatják a pozitív hatások – jegyezte meg az elemző.
Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint már az első becslés alapján is látható, hogy az export jól szerepelt, részben azért, mert a német gazdaság is várakozások feletti növekedést ért el a második negyedévben, emellett a péntek délelőtt megjelent régiós GDP-adatok közül a román és a szlovák számok is kedvezőek lettek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint a második negyedévben kiegyensúlyozott volt a gazdasági növekedés szerkezete, a bővüléshez lényegében minden szektor hozzájárult. A szaktárca várakozásai szerint 2016 második felében a GDP növekedése érdemben gyorsulhat, köszönhetően az otthonteremtési programnak, a mezőgazdaságnak, valamint a tovább bővülő fogyasztásnak. A második negyedévben már gyorsult az uniós pályázati támogatások kifizetése, de a második félévben várható a fokozódó felhasználás, ami erősítheti az építőipart is – olvasható a közleményben. A minisztérium úgy vélte: 2016-ban továbbra is tarthatónak látszik a kormány 2,5 százalékos növekedési előrejelzése.