Elemzők szerint 2019 végéig változatlan maradhat az alapkamat

A keddi kamatdöntést követően az MTI által megkérdezett elemzők arra számítanak, hogy az alapkamat 2019 végéig változatlan maradhat. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában azt írta: a kamatpályára vonatkozó előrejelzésük nem változott, azaz 2019 végéig nem számítanak a 0,9 százalékos alapkamat változtatására. A szakember 2018 végéig elhanyagolható esélyét látja annak, hogy a bankközi kamat emelkedjen, várakozása szerint...

Elolvasom >>

Kamatdöntés; elemzők szerint jövőre is maradnak a laza monetáris kondíciók

Banki elemzők szerint jövőre is fenntarthatja az alacsony jegybanki alapkamatot és a laza monetáris kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), kamatemelésre az MTI-nek nyilatkozók többsége csak 2019-ben számít. Az elemzők először hangsúlyozták, hogy a várakozásoknak megfelelően, az MNB Monetáris Tanácsa 0,90 százalékon hagyta az alapkamatot, nem módosította az egynapos betéti és hitelkamatlábakat sem. A közelmúltban a jegybank nem szokványos eszközökkel...

Elolvasom >>

Elemzők szerint júniusban idei mélypontján lehetett az infláció

Az infláció júniusi lassulása megfelelt az elemzők várakozásának, akik a továbbiakban emelkedésre számítanak. A múlt havi lassulás mögött továbbra is a nyersanyagárak, főképp az üzemanyagok árának mozgása húzódik meg. Az energia- és feldolgozatlan élelmiszerek árától megtisztított maginflációs mutató viszont tovább emelkedik és júniusban az utoljára 2014 augusztusában látott szintjére ugrott - emelték ki piaci elemzők a KSH kedden kiadott jelentését...

Elolvasom >>

Elemzők szerint továbbra is jól teljesít a külkereskedelem

Továbbra is jól teljesít a külkereskedelem, a várakozásoknál magasabb lett a májusi többlet - reagáltak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott első becslésére. A KSH közölte: az export euróban számolt értéke 18,8 százalékkal, az importé 18,4 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos időszakához képest. A májusi 913 millió euró (283 milliárd forint) exporttöbblet 170...

Elolvasom >>

Elemzők szerint 2019 végéig változatlan maradhat az alapkamat

Elemzők szerint megfelelt a várakozásoknak a jegybanki alapkamat 0,90 százalékon tartása, amelyről kedden döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a szakértők 2019 végéig nem várnak változást az alapkamatban. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjének kommentárja szerint a testület a döntés után kiadott közleményében megerősítette a bank előrejelzését, 2019 végéig nem várható a 0,90 százalékos alapkamat változtatása....

Elolvasom >>

Elemzők szerint az üzemanyagok és a szolgáltatások ára fékezte a májusi inflációt

Májusban az éves infláció enyhén csökken az áprilisihoz képest, az adat megegyezett a piaci várakozásokkal. Az üzemanyagárak továbbra is mérsékelték az inflációt, és ebbe az irányba hatott a szolgáltatások árának alakulása is, míg az élelmiszerek és a szeszesitalok havi ármozgása erőteljesen fölfelé húzta az átlagos árszintet - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők csütörtökön a KSH jelentését kommentálva. A...

Elolvasom >>

A piaci elemzők fölfelé korrigálják előrejelzéseiket

Az első negyedévi 4,1 százalékos GDP növekedési ütemet kedvező meglepetésként fogadták a piaci elemzők és kilátásba helyezték, hogy a részletes adatok megismerése után fölfelé korrigálják az idei és a jövő év egészére vonatkozó előrejelzéseiket. A KSH jelentése szerint 4,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A naptárhatással kiigazítva 3,7 százalékos...

Elolvasom >>