A nyári szünetben minden tankerületben jutott pénz felújításokra, illetve iskolabútorok cseréjére, a programra 2,5 milliárd forintot költöttek - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-nek. Tájékoztatása szerint ebből az összegből új iskolabútorokat, székeket, padokat, táblákat és öltözőszekrényeket vásároltak az iskolákba, valamint olyan felújításokat és karbantartásokat végeztek el, amelyek korszerűbbé és ápoltabbá teszik a diákok és...
Elolvasom >>Címke: Rétvári Bence
Tájékoztatták az iskolaigazgatókat a büfékben árusítható termékekről
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten. Rétvári Bence a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a dokumentum - amelyhez hatósági leírást is mellékeltek - az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is. Hangsúlyozta, hogy folyamatosan át...
Elolvasom >>Több mint egymillió diák kap ingyen tankönyvet
Szeptembertől már több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyveket, hiszen az általános iskolások mellett a középiskola első évfolyamát megkezdőknek, illetve szüleiknek sem kell fizetniük ezért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában. Rétvári Bence közölte, hogy mintegy 12 millió tankönyvet gyártottak le július végéig, ezeket augusztusban megkapják az iskolák. Erre 12 milliárd...
Elolvasom >>Rétvári szerint támogatni kell az anyatejes táplálást
Egy családbarát kormánynak a védőnőkön keresztül kiemelten kell foglalkoznia a gyermekek anyatejes táplálásának ügyével, a szoptatás szakembereken keresztüli segítésével - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt kedden Budapesten. Rétvári Bence az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencián közölte, hogy ezért a kormány igyekszik a védőnőket anyagilag megbecsülni, továbbképzésükhöz pedig hazai és uniós forrásokat biztosítani. Az államtitkár úgy fogalmazott,...
Elolvasom >>Rétvári szerint a betegbiztonságot erősíti az e-recept
Az e-recept erősíti a betegbiztonságot, mert az "elektronikus felhőben" tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, egy XIV. kerületi gyógyszertárban tartott sajtótájékoztatón. Rétvári Bence arról beszélt, az embereknek már természetes, hogy interneten intézik banki ügyeiket, online vásárolnak és kártyával fizetnek, valamint a közszférában is terjed az...
Elolvasom >>Rétvári nyilatkozata alapján 32 milliárdos forrás nyílhat nyugdíjprémiumra
Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra 2018-ban. Most először szerepel ilyen forrás a büdzsé tervezetében - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján kedden. Rétvári Bence közölte: a jövő évi költségvetési javaslat háromszázalékos nyugdíjemeléssel tervez, és a nyugdíjprémiumra több mint 32 milliárd forint többletforrást tartalmaz. Ősszel lehet majd beszélni arról, hogy pontosan mekkora összeget jelent ez...
Elolvasom >>Rétvári Bence nyilatkozata alapján jövőre 97 milliárd forinttal több jut oktatásra
A tervek szerint a jövő évi költségvetésben 97 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint az idén - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában. Rétvári Bence hangsúlyozta: évről évre fokozatosan bővülnek az oktatás finanszírozására és fejlesztésére felhasználható források. Úgy vélekedett: "a legnagyobb ugrás a családok számára", hogy a költségvetés már szeptembertől az első...
Elolvasom >>Idén és jövőre is 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok támogatása
Idén és jövőre is átlagosan 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok havi támogatása - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: június elsejétől minden egyes háziorvosi praxis 130 ezer forinttal kap többet rezsitámogatásként. A következő támogatás a jövő évben, március elsejével indul - közölte, hozzátéve: az orvosi kamarával való megállapodás...
Elolvasom >>Rétvári Bence szerint a sportlétesítmények fejlesztése egészségügyi szempontból megtérül
Minden sportlétesítmény-fejlesztésre költött forint háromszoros megtakarítást eredményez az egészségügyi kiadásokban - mondta Rétvári Bence államtitkár a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) jubileumi, 30. küldöttgyűlésén pénteken. A Magyar Tudományos Akadémia Kodály-termében tartott eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára köszönőbeszédében kiemelte, az MDSZ évente 300 ezer diákot mozgat meg a rendezvényeivel. "A szervezet kiemelten foglalkozik a tehetséggondozással, amit a kormány az anyagi támogatás...
Elolvasom >>Rétvári úgy látja, hogy csökkent a kórházi várólisták hossza és a várakozási idő is
Nemcsak a kórházi várólisták hossza, hanem a várakozási idő is csökkent az elmúlt években - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Rétvári Bence azt mondta, 2012-ben több mint 70 ezren voltak a várólistákon, ez a szám mára 28 ezer alá mérséklődött. A kormány 2013-ban indította el a várólista-csökkentési programot - idézte fel. Attól az évtől 2017-ig...
Elolvasom >>