Több mint egymillió diák kap ingyen tankönyvet

Szeptembertől már több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyveket, hiszen az általános iskolások mellett a középiskola első évfolyamát megkezdőknek, illetve szüleiknek sem kell fizetniük ezért – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

Rétvári Bence közölte, hogy mintegy 12 millió tankönyvet gyártottak le július végéig, ezeket augusztusban megkapják az iskolák.

Erre 12 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben – fűzte hozzá.

Jó hír a szülők számára az is – folytatta -, hogy a szeptemberi családi pótlékot már augusztus végén, iskolakezdés előtt megkapják.

Ugyanis az iskolakezdéshez nem csupán tankönyvekre, hanem például tornacipőre, színes ceruzára vagy tolltartóra is szükség van. Ezek megvásárlását kívánja segíteni a kormányzat a családi pótlék előrehozott kifizetésével – közölte az államtitkár.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI